Biztosan te is ettél már penne tésztát, ha máshol nem is, akkor egy jó kis hazait, amit anyukád vagy épp a párod főzött. Nem véletlen, hogy ilyen különös alakja van és picit talán méltatlanul hanyagolják is a konyhák, pedig egy igazán jó kis tésztaféléről van szó.Az olasz penne neve latin eredetű, ugyanis a “penna”, vagyis “toll” szóból ered. (Bár valljuk meg őszintén, élénk fantáziával kell rendelkeznünk ahhoz, hogy egy tollat odaképzeljünk a helyére, de ezt most nézzük el az akkori mestereknek.)De mitől ilyen furcsa az alakja?Ugyan már említettük, hogy nem tartozik a legnépszerűbb olasz tészták közé (ezt a címet már ellopta a lasagne, a
spagetti és a
pizza), mégis kedvelt körete a paradicsomos szószoknak. Ennek egyik oka, hogy formáját szinte mérnöki pontossággal tervezték meg a tésztakészítő mesterek.A kezdetek kezdetén, 1865-ben San Martino d’Albaronak és Battista Capurronak az volt az elképzelése, hogy a tésztavágó gép segítségével a friss tésztát keresztben vágják el, így kevésbé törik meg. A tészta üreges kialakítása pedig lehetővé tette, hogy magában tartsa a szószt, így még ízesebb, még szaftosabb lett tőle az étel.A pennét kétféle változatban is gyártják: sima (penne lisce) és barázdált (penne rigate) kivitelben, amiknek külön-külön funkciójuk van.A
rigate a barázdák révén még több mártást tud magába szívni, valamint különlegessé varázsolja maguknak az ételeknek az állagát, textúráját is.Ezzel szemben a penne
lisce kissé szárazabb, mégis “csúszósabb”, éppen ezért étkezés közben sokkal inkább egy különleges, kifinomult élményt nyújt a szájban.A legfinomabb, pennével készült receptekA “tollat” sokan azért szeretik, mert rendkívül sokoldalúan felhasználható tésztafajta. Nem csak bolognai mártásokhoz, de salátákhoz vagy épp a tenger gyümölcseihez is remek választás. Ezek közül is kiemelkedik az olaszok egyik kedvence, az arrabiata penne, aminek most meg is mutatjuk a receptjét.A legjobb arrabbiata penne recept
Hozzávalók:
- penne tészta (lehetőleg durumbúzából)
- extraszűz olívaolaj
- fokhagyma
- friss chili paprika
- paradicsom
- só, bors
- parmezán
Szerencsére attól még, hogy a tészta rendkívül finom, nem jelenti azt, hogy nehéz lenne elkészíteni.Az egyik lényeges dolog, amire érdemes odafigyelni, az maga a tészta. Attól függően, mennyi pasztát készítesz, érdemes 10 dekánként egy liter vízzel, és 7 gramm sóval számolni. Azt pedig, hogy tradicionális durumbúzából készült tésztát érdemes választani, talán már meg sem kell említenünk.Tedd a forrásban lévő vízbe a tésztát, add hozzá a szükséges mennyiségű sót és néhány csepp olívaolajat, az összeragadás elkerülése érdekében. Az ideális állag az al dente, vagyis fogkemény tészta. Körülbelül 8 percig főzd, ezután pedig már érdemes elkezdeni kóstolgatni. Ha a belseje még fehér, akkor nincs kész a tészta.Miközben a penne fő, egy serpenyőben az olívaolajon piríts le némi fokhagymát és egy kis chilli-t, amikor pedig már érzed az illatát, tedd hozzá a paradicsomot. (Itt a legjobb, ha hámozott paradicsomkonzervet használsz.) Ezután rottyants rajta egyet, majd sózd meg és borsozd ízlés szerint. Bár a tradicionális receptben nincs benne, de ha szereted a fűszeresebb ízeket, rakhatsz bele két csipet kakukkfüvet is.Ha kicsit folyósabb a kelleténél, merj hozzá néhány kanálnyit a tészta főzővizéből, így az abból kiázott keményítő jobban összefogja a szószt. Ezután szűrd le a pennét, borítsd bele a serpenyőbe és jól forgasd össze. Itt nem kell sokat várni, elég csupán két perc.Ezután tedd ki egy tálba és reszelj parmezán sajtot a gőzölgő tésztára. Ha már ráolvadt, friss bazsalikomlevéllel díszítheted.Bár az arrabiata penne gyorsan elkészíthető, a rohanó világban lehet, hogy még ennyi időd sincs. Nálunk a klasszikus bolognais penne mellett megkóstolhatod az arrabiata tonhalas változatát, a penne al tonno-t, valamint a négyféle sajttal készült tollhegy tésztánkat is.Jó étvágyat kívánunk!
Forrás:
https://cmauro.hu/egy-kulonleges-olasz-teszta-a-penne/Penne receptekKipróbált, fényképes penne receptek! A penne tésztát mindenki ismeri, elég csak a penne arrabiata-ra gondolni. A penne az egyik legsokoldalúbban felhasználható tésztaféle, használhatjuk szószokhoz, ragukhoz, rakott tésztaként vagy akár tésztasalátának. Böngéssz kedvedre a bevált és népszerű penne receptek között a receptvarázs oldalán!
https://www.receptvarazs.hu/penne_receptek
Kommentáld!